Csaba Pengő – Circles

1. Circles (dedicated to Elek Horváth) (3:50)
2. Sonata For Solo Double Bass, No. 1 (7:33)
3. Midnight Mood (4:12)
4. Autumn Rain In The Secret Garden (2:03)
5. The Lake Of The Cave (1:34)
6. Rumpus (1:54)
7. Buzz (1:13)
8. Winter Field (5:05)
9. Eastern Europe Express (5:08)
10. Island Street (dedicated to Balázs Berkes) (4:20)
11. Fish In The Bush (4:18)

· Csaba Pengő: double bass
· Ádám Bögöthy: double bass on tracks 4-7

All music by Csaba Pengő (Artisjus)
Recorded, mixed and mastered by László Gazdag in 2019-2020
Liner notes by Emese Szász, translation by Richard Robinson
Cover photography by Béla Gábor
Artist photographies by Zoltán Marton
Graphic design by László Szakács
Produced by László Juhász & Csaba Pengő
Special thanks to László Gazdag, András Nyerges, Gábor Szkórits-Tala, Zoltán Marton, Andi Mihók, Roland Heidrich & György Kiss

Megszelídíteni a farkast…

Létezik egy kifejezés a vonósoknál: farkashang. Arra a lebegő hangélményű, kellemetlenül rezgő akusztikai jelenségre használják, amikor a hangszer vonózás közben farkasüvöltés-szerű hangot hallat. A képi metafora mélyén az a tapasztalat húzódik meg, hogy a hangszer – hozott fizikai tulajdonságaiból eredően – soha nem lesz hívó szóra cselekvő kezesbárány, a „farkas gének” időről-időre kiütköznek rajta. A bőgő alkatából adódóan különösen nehezen zabolázható, makacs nagyvad, sok ölelésre és közvetlen fizikai közelségre van szükség már a megszólaltatásához is, a gyors szólamok során pedig szinte erőnek erejével kell rábírni, hogy tartsa a lépést, különben csak kullogna játékosa után. Egy szó mint száz: aki bőgős akar lenni, annak nemcsak az instrumentummal, de saját magával is farkasszemet kell néznie. A klasszikus és jazz képzettségű, számos műfajban tapasztalatot szerzett magyarországi bőgőművész és komponista, Pengő Csaba egyike a legbátrabb farkasszelídítőknek. Saját bevallása szerint a 2016-ban rendezett Basseurope fesztiválon, a világ vezető bőgőseit hallgatva jutott a felismerésre, hogy a hibákkal való szembenézés milyen felszabadító erejű. Hogy mennyivel jobb odaédesgetni az ellenséggé növesztett hibát ahhoz a tűzhöz, amit a közvetítés vágya szít, mintsem messziről elkerülve óvatoskodni. A fesztiválról hazatérve kezdte írni e lemez első darabjait, először a duetteket, melyekben Bögöthy Ádám lett a társa, majd pedig a szólókat – ezekkel a kompozíciókkal 2018-ban már előadóként tért vissza a fesztiválra, ahol számos elismerésben részesült. Jelen szerzői lemezével nemcsak a hangszeréből adódó nehézségeket vállalja, hanem mindezt egy olyan szituációban, szólóban, és a nem sokkal kevésbé védett duó formációban, ami evolúciósan eleve egy áldozathelyzetet idéz.

Az albumon azonban nyoma sincs az üldözött szólamainak, a bizonyításvágy visszatetsző energiájának, jól bevált paneleknek, ami mögé elrejtőzhetne főszereplőnk. Nyílt, békés és tágas hangterekben találjuk magunkat, amiben a tájkép nagytotáljai mellett lehetőség adódik elmélyülni a makrovilágban is, a hangszínek milyenségében, egy-egy hang hosszan rezonáló kicsengésében, a hangok közti jelentéses csendekben. A perspektívaváltás új időélményben is részesíti hallgatóját: a címadó Circles című kompozíció önmagába forduló, körkörös ritmusaival és ködös, opálos melankóliájával rögtön egy Tarr Béla-film atmoszférájába emel át az idősínről. A Midnight Mood bluesos glissandói elmosódott, kitágított időpillanatokban tanyáznak, lassan és nyugalmasan ringatózik a két bőgő egymás hullámainak csapódva a The Lake Of The Cave című kompozícióban, míg a Winter Field szinte vizuálisan ábrázolja a mozdulatlanná dermedt, időtlenségbe burkolózó téli mezőt, a roppanóssá fagyott gallyakat, fűszálakat, míg a békés elmúlást sugalló Autumn Rainben az esőcseppek veszik át a metronóm szerepét. De ott van az ellenpont is, az idő elleni verseny: a Buzz címet viselő duett a tavasz türelmetlenségét duruzsolja, a Sonata pedig – ahogy a címe is utal rá – a fegyelmezett forma keretében egyre hevesebb, mégis visszafojtott táncba hív, míg az Eastern Europe Express el nem vágtat velünk valami balkáni, fanyar humorral kikövezett terepre. A lemez egyik legmelodikusabb darabjában, az Island Streetben pedig mindezen minőségek lépnek harmonikus frigyre.

Úgy fest – merthogy egy képi inspirációkról árulkodó lemezt tart kezében a hallgató –, hogy a Circles címével nem csak a zenei eszközökre, az izgalmas harmóniakörökre és ciklikus ritmusképletekre reflektál, ahogy nem csupán a darabcímek által sugallt természeti közelséget, annak körforgását, valamint az életkört fedi. Arra a körkörös csatornára is illik, amin nem csak a két zenész között, de hangszer és játékosa között is áramlik az információ. Talán ez a nagyfokú intimitás az oka, hogy a lemezen a bőgőben nem a nehezen megregulázható nagyvadat, hanem egy emberszabásút látunk-hallunk, aki a zenész énjének kivetüléseként az önmagunkkal folytatott belső monológhoz is jó támpontokat és kísérőzenét ad.

Szász Emese
2020. december

Taming the wolf…

There is an expression that string players use: the wolf tone. It refers to a floating sound, an unpleasant vibratory acoustic phenomenon, which occurs when the instrument emits a sound like the cry of a wolf when the bow is drawn across a string. This illustrative metaphor arises from the instrument’s physical properties, due to which it will never be a docile sheep: from time to time its “wolven genes” show through. Owing to its shape, the double bass is like a large wild beast, particularly difficult to reign in, requiring many embraces and direct physical contact even to make it sound, and in fast passages it takes a good deal of strength to get it to keep up the pace, else it would lag behind the player. Indeed, anyone who wants to be a bassist needs to look not just the instrument, but themselves too, squarely in the face. Trained in classical music and jazz, and with experience in many genres, the Hungarian bassist and composer Csaba Pengő is one of the most courageous tamers of this wolf. By his own admission, at the Basseurope festival held in 2016, listening to the leading bassists in the world, he realized what a powerful release it is to face up to one’s shortcomings. How much better it is to take an error that has grown into an enemy, and win it over to the fire fanned by the desire to communicate, rather than cautiously give it a wide berth. Once home from the festival he started to write the first pieces on this disc, first the duets, in which his partner was to be Ádám Bögöthy, and later the solos. It was with these compositions he returned to the festival in 2018, where he garnered much praise. With this composer’s disc, he embraces not only the difficulties due to the instrument, but he does so in a situation, playing solo, and in duo – hardly less exposed, which in evolutionary terms conjures up a victim situation.

However on this album there is no trace of his persecuted solos, of the repugnant urge to prove himself, of tried-and-tested solutions behind which our protagonist might hide. We find ourselves in open, calm, spacious soundworlds, in which alongside the long landscape shots there is also the opportunity to languor in the micro-world: in the essence of timbres, in the long resonance of a note as it dies away, in the pregnant silences between notes. This change in perspective brings a new experience of time for the listener: the titular composition Circles, with its recurring rhythms and opal melancholy immediately lifts us from the railtrack of time into the atmosphere of a Béla Tarr movie. The bluesy glissandi of Midnight Mood dwell in expanded moments of time; the two basses rock slowly and restfully, each slapping into the waves of the other in The Lake Of The Cave, while Winter Field is almost a visual depiction of the frozen land, wrapped in a shawl of timelessness, of branches and blades of grass frozen to snapping point, and in Autumn Rain, a composition suggestive of peaceful passing, the raindrops take over the role of the metronome. But there is a counterpoint too, the race against time: the duet Buzz there are murmurs of the impatience of spring, and Sonata, as the title intimates, invites us, within a disciplined form, to a increasingly tempestuous yet restrained dance, until Eastern Europe Express takes us full speed to some terrain paved with a mordant, Balkan humour. In one of the most melodic pieces on the album, Island Street, all these qualities arrive at a harmonic alliance.

It seems as though – because the listener is holding an album betraying visual inspirations – that the title Circles refers not only to musical means, but also to exciting harmonic riffs and cyclical rhythmic motifs, which encompass not only the proximity of nature suggested by the titles, but also the cycle of nature, and the cycle of life. It suits the annular channel through which information flows not just between the two musicians, but between the instrument at its player. Perhaps this high degree of intimacy is why what we see and hear in the double bass is not a large wild beast difficult to reign in, but a hominoid, a projection of the musician’s self, which gives a sound point of reference and musical accompaniment to our interior soliloquies.

translation by
Richard Robinson

Released: March 2021 / first edition of 300 cds
Direct purchase: Bandcamp / Discogs

GALLERY ↓

REVIEWS ↓

“Inexhaustible Editions s’affirme de mois en mois comme une plate-forme ouverte à l’improvisation radicale sans concession, la composition alternative avec un catalogue qui s’étoffe de plus en plus, et, dans le cas présent, dans une remarquable réflexion de la pratique de la contrebasse. Ces cercles forment en fait des successions ellipses avec de différentes perspectives et leurs variations corrélatives à des légers glissements de la hauteur de certaines notes que ce soit avec la technique du pizzicato ou de l’archet, ou encore de subtiles harmoniques. Essentiellement mélodique, la démarche a un côté exercice de style auquel le feeling du contrebassiste Csaba Pengő insuffle une dimension lyrique, charnelle, animée par une réelle capacité narrative. Évidemment, cette musique parlera davantage aux connaisseurs et praticiens de la contrebasse, mais par exemple, Csaba Pengő a judicieusement réalisé quatre compositions pour deux contrebasses, conviant son collègue Ádám Bögöthy, afin d’enrichir son projet. Buzz est une comptine à deux voix qui s’épaulent et se soutiennent en canon avec une thème mélodique tournoyant. Cette complicité bienvenue en duos nous fait réaliser que Pengő crée en fait un dialogue avec lui-même lorsqu’il navigue en solo. La superbe walking bass d’Eastern Europe Express aux accents blues-folk suggère sans doute l’allure d’un train imaginaire qui parcourt la puszta et longe le Danube, un fleuve presque dépourvu de ponts en reliant Bucarest via Belgrade, Budapest, Bratislava et Vienne. Il développe ce concept en faisant tournoyer les notes autour d’elles-mêmes dans Island Street confirmant ses grandes qualités de conteur expressif. Il ajoute à cette démarche rythmique une dimension funk dans le final Fish In The Bush: on croit voir une carpe quitter la rivière et tressauter indéfiniment dans les fourrés, par miracle. Un grand contrebassiste. Winter Field, joué à l’archet, par contre est une remarquable étude oblique dans les graves. Les figures, canevas et rebondissements se succèdent avec goût, grand soin, une dimension orchestrale très achevée et une préméditation minutieusement élaborée qui convaincra les amoureux de la contrebasse et les autres.” / Jean-Michel Van Schouwburg, Orynx-improv’andsounds, 8 June 2021

“Nem túl gyakoriak a jazz világában a bőgős vagy basszusgitáros szólólemezek. Ezer oka van ennek, de legfőképpen az, hogy a bőgőnek és a basszusgitárnak társas közegre, partnerekre van szüksége, ez mindkét hangszer jellegéből és alapvető funkciójából is következik. Annál nagyobb érdeklődést kelt tehát egy basszusos szólólemez, mert a hallgató fokozottan kíváncsi arra, mit tud kihozni hangszeréből a magányosan szólózó muzsikus.

Úgy nagyjából három típusát különböztethetjük meg a basszusos szólólemezeknek. Ez alapvetően három alkotói felfogást jelent, amelyek különböznek ugyan egymástól, de értelmetlen dolog minősíteni, kritikai értelemben összevetni ezeket. Az egyik alkotói felfogás szerint a muzsikus hagyományos, együttesében hallható basszusgitáros vagy bőgős játékából emel ki elemeket és jellemző fordulatokat, majd ezeket különféle, spontán jövő zenei gondolatokkal variálgatja. Érdekesek, izgalmasak tudnak lenni az ilyen felvételek, mindenekelőtt kitűnő improvizációs készség, és sok-sok ötlet kell az efféle játékhoz.

Az alkotás másik útja az, amikor a bőgős vagy basszusgitáros eleve kevesebbet bíz a spontaneitásra, hirtelen felvetődő ötleteire, valamint már ösztönszinten rögzült formulára, paneljeire, és inkább önálló, mondhatni megírt, meghatározott struktúrával rendelkező kompozíciókban gondolkodik. Megvan a helye és fontos szerepe ezekben is a rögtönzéseknek, de azok szükségszerűen alkalmazkodnak a már felépített szerkezethez.

A harmadik alkotói út az, amikor szintén alapos megtervezettséggel és koncepciózussággal születnek a bőgőre, basszusgitárra írt darabok, de a felvételeket rájátszásos elemekkel bővítik az adott muzsikusok. A jazzkedvelő, feltéve, ha nem idegenkedik eleve a rájátszásos felvételi módszerektől, élvezettel hallgathatja ezeket a darabokat is. Egyébként épp ezen a terepen született meg és bontakozott ki – köszönhetően a technológiai fejlődésnek is – egy új előadói gyakorlat is. Például a lengyel basszusgitáros, Krzysztof Scieranski szólókoncertjein digitális háttéreszközöket használ. De itt nem előre felvett és számítógépen rögzített elemekről van szó, hanem arról, hogy a muzsikus a hallgatóság előtt, a színpadon, „élőben” dolgozza ki és rögzíti azokat az alapokat és kísérő elemeket, amelyekre aztán felépíti az adott kompozíciót. Először furcsa látni és érzékelni mindezt, de a harmadik számnál már elfogadja az ember, hogy ez a fajta „digitális építkezés” is a koncert szerves része. Ezen a téren nem Scieranski tette meg az úttörő lépéseket. A Weather Report 1979-es, 8.30 című koncertlemezén már Jaco Pastorius is a közönség előtt, „élőben” építi fel saját szóló darabjának alapjait. Igaz, még a korban alkalmazott hagyományos berendezésekkel, és nem digitális eszközökkel.

A bőgős Pengő Csaba nemrég megjelent lemeze, a Circles a középső kategóriába tartozik. Mielőtt bármiről is szót ejtenénk, meg kell említeni a CD borítójának egyszerűségében is rendkívül esztétikus voltát. Eljön az a kor egy hallgató életében, amikor már ez is hatással van rá. Bár Pengő Csaba, aki Berkes Balázs tanítványa volt az egyetemen és 2004-ben diplomázott, nagyon is jól ismeri az együttes játékot – tagja például Ágoston Béla Knutdut Men nevű formációjának -, habitusához illő világot talált magának a Circles-en. Nem beszélhetünk kifejezetten szólólemezről, mert az album tizenegy kompozíciójából négyben szerepel egy másik bőgős, Bögöthy Ádám is. Külön világ a két bőgőre tervezett duó játék. És rendkívül ritka. Bár másként is működhet egy bőgő duó, de igazából akkor sikeres ez a felállás, ha a zenészek egyenrangú partnernek tekintik egymást, ahol a másikat kiegészítve, támogatva, inspirálva, zenei gondolatait tovább „lökve” játszanak a muzsikusok. A Circles-en ez történik.

Gyakori ritmusváltásaival, dinamikusabb részleteivel és a darabok karakterében is észlelhető eltérésekkel együtt elmélyült, tűnődő alkotás ez a lemez. Alaposan átgondolt, megszerkesztett felvételekkel, amelyek nem a jazzben ismert basszusjáték szokásos paneljeire építenek, hanem szólóhangszerré avatják a bőgőt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Circles eltávolodott volna jazz a világától. Ez még akkor sem igaz, ha sokszor az a hallgató érzése, hogy a lemez egyes kompozíciói inkább a klasszikus- vagy a kortárs zene felé gravitálnak. Sőt, megesik, hogy egyetlen darabon belül is jól érzékelhetők a jazz és a klasszikus, kortárs közötti hangsúlyeltolódások. Amúgy nyilvánvalóan Pengő Csaba muzikalitásából és széles spektrumú zenei érdeklődéséből következik, hogy a CD felvételeiben több műfaj elemei szintetizálódnak és alkotnak így új minőséget. Természetesen kifinomultabb módon, mint ahogy ez történik általában egy fúziós felvételen. Ott ez nem probléma, sőt, gyakran megesik, hogy a fúziós zenészek egyetlen kompozíción belül is szinte tüntetően tologatják ide-oda a játék hangsúlyait a rock, a folk, a world music és a jazz határvonalain át.

Kifejezetten felüdítő, hogy Pengő Csaba nem akarja újra és újra bebizonyítani, mennyire uralja hangszerét. Ezt egyébként amúgy is tudni és hallani lehet, de létezik egy bőgős és basszusgitáros jelenség – hogy mindjárt ne betegséget mondjunk -, amikor a muzsikus kifejezetten gyors, pergő improvizációkba, virtuóz futamokba kezd. Ki tudja, miért érez erre késztetést oly sok zenész? Mi hajtja ilyenkor, amikor nyilván maga is tudja, hogy ezekkel a futamok hamar öncélúvá válik a játéka, ami így nemritkán ki is szakad a szóló idejére az adott kompozíció felépített világából. Persze, van olyan zenei közeg, amelyben eljöhet az a pillanat egy-egy darabon belül, amikor helye van a mégoly gyors és tüntetően virtuóz basszus szólónak, mert ez is gazdagítja az alkotás folyamatát, de még a legjobb bőgősökkel is előfordul, hogy megfeledkeznek ilyenkor a legfontosabb klasszikus görög eszményről, az arányok tiszteletéről.

Ami Pengő Csaba lemezét illeti, felvetődik a kérdés: hogyan tovább? Mennyi lehetőséget és tartalékot lát még a muzsikus a bőgő szólójátékban? Vagy jön egy kifejezetten duóra tervezett CD Bögöthy Ádámmal, illetve egy szintén duó felvétel, de valamilyen más hangszeressel? Bármi történjék is, az biztos, hogy a Circles-en megteremtett bensőséges atmoszféra nemcsak Pengő Csabát tartja majd fogva, de másokat is szólófelvételekre inspirál idehaza.” / Sinkovics Ferenc, Magyar Jazz, 25 July 2021

“I have a vast collection of double bass recordings on LP, CD, cassette and DVD and I am very pleased indeed to add ‘circles’ by Csaba Pengő to my collection. It’s eleven tracks, composed and performed by Csaba, are full of colour and contrasts, with wistful melodies and evocative sound worlds juxtaposed with jazz styles and rhythmic energy. None of the tracks outstay their welcome and the use of arco and pizzicato help to create mini soundscapes and inventive mood pictures which explore the textures and timbres of the solo double bass across its range. Each track has its own individual story to tell and the composer has produced an amazing array of pieces which have character and an individuality that will make you want to listen to them again and again. Bassist Ádám Bögöthy joins Csaba for four tracks, adding a new and inventive dynamic to the mix, and there is surely something here for everyone. I loved every piece but ‘island street’, a pizzicato solo contrasting a lyrical melody with open string drones, really spoke to me and it’s something I would love to add to my repertoire. This is not a typical double bass recording but is something that should have a wider appeal. Enjoy!” / David Heyes, Facebook, 10 September 2021

“Nem igazán szoktam szólóhangszeres lemezeket hallgatni – szeretem, ha sok a hang egymás hegyén-hátán, szeretem a sűrű, masszaszerű atmoszférát, amelyet egy zenekar nyújthat, ha akar. Nem mintha egy zongora, egy orgona, egy hegedű, egy doromb vagy akár maga az emberi hang ne tudná magával ragadó hangfürdőben részesíteni a kellőképp nyitott hallgatót, elvégre a zene végtelen. Azt hiszem, mégis kevesen vagyunk fölkészülve arra a zenei utazásra, amelyet, mondjuk, egy teljes lemeznyi magányos nagybőgő nyújt hallójáratunknak és lelkünknek – pedig Pengő Csaba Circles című albumán pontosan ez történik.

Jó, nem teljesen, ugyanis a 11 tételből négyben Bögöthy Ádámmal együtt pengetik-húzzák a világ egyik legmagányosabb hangszerét – a bőgős ugyebár az a zenész, aki mindig egyedül megy haza a koncert után, mert kétembernyi instrumentumával nem fér el a többiek mellett a taxiban, legalábbis az amerikai dzsessz hőskorából ismert történetek szerint.

Ám a gyomorsimogató basszushangokhoz minden kapcsolódó anekdota nélkül is könnyen társítjuk a végállapotokon és határhelyzeteken való magányos tűnődés érzetét. Ha például nagy ritkán föltesszük magunknak a kérdést, milyen hangja lehetett a világ teremtésének, inkább hallunk lelki füleinkkel a születő mindenséget átzengő basszust, mint madárfüttyös tilinkót.

Pengő Csaba játéka és zenéje (mert a zenét is maga szerezte, abszolút szerzői albumról beszélünk) mindazonáltal nem félimprovizatív, kozmikus őskáosz, annál a szerkezetek és a folyamatok sokkal kötöttebbek. De – legalábbis úgy hallik – nem is a kotta ural minden egyes gesztust. Furcsa, ellentmondásos, játékos világ ez, amelyben egyaránt találunk dzsesszes és komolyzenei elemeket meg valami nehezen megfogható, kötetlen hangulatot, amelyet jobb híján kortársnak is lehet mondani. Akad itt pincemély, drámai, meditatív mélázás a Winter Fieldben, de könnyed, táncolható dallamok is az Eastern ­Europe Expressben – körülbelül ez az album hangulatainak két széle. Hogy fokozzuk a bonyodalmakat, ezek a hangulatok, ahogy a különböző játékstílusok is, egyetlen dalon belül is könnyen előfordulhatnak. Például kedvencemben, a majdnem nyolcperces Sonatában: ahogy indul, abból kijöhetne egy Balanescu Quartet-féle feszült vagy Apocalyptica-féle vérforraló, lábrázós, hergelős reszelés, de Pengő Csaba nyilván nem lenne Pengő Csaba, ha néhány vonással nem úsztatná át az egészet lassú, magányos, fájdalmas, éjjeli töprengésbe. És a hangsúly itt nem a fájdalmon, hanem a töprengésen van.

Érdekes, hogy a négy duószerzemény, a Mid­night Mood, az Autumn Rain In The Secret Garden, a The Lake Of The Cave, a Rumpus, illetve a Buzz mind rövidebb tétel, afféle kis hangulatocska – a nagyobb gondolatíveket Pengő megtartotta szólói gyönyöröknek. Tény, hogy a lemez különlegességét már megadja a puszta kísérlet: hogyan válhat a szorgalmas és nélkülözhetetlen „háttértáncos” nagybőgőből szólóhangszer? Érdemes muzsikusunknál ez szerencsére nem öncélú és fárasztó virtuózkodást jelent, sokkal inkább kompozíció-, avagy történet-központúságot. Az már a hallgatón áll, hogy mennyire tud részt venni ezekben a történetekben, illetve mennyire fogad el mesélőnek egy magányos nagybőgőt. Az bizonyos, hogy befogadói részről éppoly nyitottságot, kísérletező kedvet és intim élményekre való hajlamot kíván az anyag, mint készítőjétől.” / Juhász Kristóf, Magyar Nemzet, 2 September 2021

“Ha eddig nem ismertük Pengő Csaba munkásságát különböző zenekarok nagybőgőseként és basszusgitárosaként, hát elérkezett az idő! Idén megjelent nagybőgő szólóalbumával most betekintést enged hangszerének és önmagának mindenképp összetett, izgalmas és kifinomult világába. Olykor teljesen filmszerűek a szerzemények, óhatatlanul képeket látunk magunk előtt, mintha egy sötét vetítőszobában ülnénk s forogna a mozigép. Eljátszok a gondolattal, hogy szívesen lennék mozigépész. Vagy akár annak felesége.

Egy pillanatra sem engedi el hallgatóját, de a hallgató is nehezen engedi el Pengő játékát. Kicsit olyan, mint a gumikötél: erősen kapaszkodunk bele, de félünk, hogy a nyúlástól egyre megvékonyodva elszakad s a mélybe veszünk. Miközben csak enged, még enged, már épp el is engedne, majd hirtelen visszaránt. Dehogyis enged. Biztosra megy és biztosan megtart.

Aztán mintha hirtelen megszakadna a film és felkapcsolnák a villanyt. Pedig még néztem volna. Rá kell jöjjek, hogy se mozigépész nem vagyok, se a sérült filmszalagot nem tudom megjavítani, de most már biztosan tudom, hogy a könnyed burleszk nem érdekel. Ilyen játékkal simán bevállalom a drámaibb darabokat.

Az albumon négy duó erejéig Bögöthy Ádám is közreműködik, akivel együtt Pengő Csaba egy nagybőgőt népszerűsítő előadás-sorozatot is útjára indított országszerte. Bármikor és bárhol feltűnhetnek!

Szubjektív tartalomjegyzék:

#1 Circles: A kör szimbólumnak sem utolsó! A három hangnemet érintő zenei motívum spirálként önmagába fut vissza. Ez csak a kezdet.

#2 Sonata For Solo Double Bass, No. 1: Húsba mar, szinte a kollektív generációs emlékezet kapuját döngeti. Súlya van, de nehézsége gyönyörűen gyógyító is lehet. Múltban megélhetett drámai történetek sejlenek fel, legjobban tesszük, ha megengedjük magunknak ezeket!

#3 Midnight Mood: A szerző mintha álmatlanságtól szenvedve alvás helyett pengetné a hangszert, összekötve az előző és következő tételeket.

#4 Autumn Rain In The Secret Garden: Lágy esőcseppek kérdéseket tesznek fel a harmóniáknak. A megválaszolatlan kérdésekben tulajdonképp az a jó, hogy sosem csalódhatunk.

#5 The Lake Of The Cave: Két nagybőgő párbeszédébe mintha beleszólna egy harmónika is. Pedig nem.

#6 Rumpus: Üldözött és üldöző intenzív jelenete lehet ez. Bárki elkaphat bárkit.

#7 Buzz: Nagybőgő vs. zengőlégy. Csak óvatosan azzal a hangszerrel!

#8 Winter Field: Azt hinnénk megdermedt körülöttünk minden, pedig a fagyos-kérges föld alatt ott bújkál a szenvedély, maga az élet.

#9 Eastern Europe Express: Lendületesen halad az korabeli expresszvonat, intenzíven zakatolnak a vonatkerekek, a gőzmozdony füttye szinte hiányzik. Persze tipikus, hogy szórakozásból valaki csak meghúzza a vészféket. Pedig kíváncsi lennék hova tart.

#10 Island Street: Önmagában is nagyszerűen megállja a helyét a slágergyanús szerzemény, de ha finom cin és drum kíséretet kapna, akár hallhatnánk a rádiókban is. Ezt nem szabad ennyiben hagyni!

#11 Fish In A Bush: Az a hal bizony vagy már nem él, vagy száraz tónak nedves partjára vetődött. Dög!” / Kardos Anikó, Adóvevő, 27 October 2021

“Pengő Csaba Circles című szólóalbumával megmutatja miért nem kell sajnálni a hatalmas hangszert, ha épp magányos és miért nincs feltétlen szüksége zenekarra.

‘Létezhet zenekar prímhegedű nélkül, fúvósok nélkül, rézfúvósok, üstdob nélkül, de nem létezhet zenekar nagybőgő nélkül.’ ─ mondja Patrick Süskind A nagybőgő című monodrámájában. Meglehet azonban, hogy a nagybőgőnek nincs is feltétlen szüksége zenekarra. Ezt tudhatjuk meg Pengő Csaba Circles című nagybőgő szólóalbumát hallgatva, mely a szlovén Inexhaustible Editions kiadó gondozásában jelent meg. A klasszikus és jazz bőgőt tanult zenészt eddig különböző zenekarok nagybőgőseként és basszusgitárosaként hallhattuk leginkább, aki első lemezével betekintést enged hangszerének és önmagának mindenképp összetett, izgalmas és kifinomult világába.

A 11 saját szerzeményt tartalmazó album letisztult és egyszerű külseje meglepően összetett belsőt takar. A kompozíciók óhatatlanul rejtett filmkockákat hívhatnak életre, így a zenehallgatás és filmnézés élményének ötvözetét kaphatjuk elképzelt zenés történetek formájában. Műfaját tekintve nem igazán lehet meghatározni a lemezt, talán nincs is szükség kategóriákra. Ha mégis, akkor a kortárs művészlemezként említhetnénk az anyagot minden sznobságtól mentesen, de az már túl megfoghatatlan lenne. Pengő Csaba nagyon is elérhető, valós dolgokat, érzéseket, hangulatokat nyújt át a hallgatónak, melyeket nem nagybőgőhöz edzett füleink is nagyon könnyen megértenek. A játékosság és a jótékony precizitás kellemes arányban érhető tetten a lemezen, melyen Bögöthy Ádám közreműködésével négy duó szerzemény is hallható. Egyértelműen kiderül, hogy ha két dudás nem is, két bőgős nagyszerűen megfér egy csárdában, mi több, olykor országszerte fel is bukkannak, hogy az utóbbi években rohamos változáson átesett instrumentumot zenés ismeretterjesztő előadás-sorozatukkal népszerűsítsék.” / Kardos Anikó, Kultúrpart, 29 October 2021

RADIO PLAYS ↓

· Crow With No Mouth at CWNM Radio, Hager City, Wisconsin, 24 June 2021
· No Wave at Tilos Rádió, Budapest, 25 July 2021
· Hudobná mozaika at Rádio Devín, RTVS – Rozhlas a televízia Slovenska, Bratislava, 22 August 2022
· The Wire: Adventures In Music And Sound at Resonance FM, London, 15 June 2023